Fenyő Iván búcsúja barátjától.
(Idézet: Fenyő Iván Facebook oldaláról)
„Meghalt egy
barátom. Most hívtak fel. Sírok…
Nem azért, mert sajnálom. És nem is azért, mert nem látom többet és
szomorú vagyok. Nem tudom miért.
Mert újra és újra belém hasít az elmúlás. Mint egy
csengő. Egy tanítás. Egy hang. Felébredtem megint az álomból, a valóságra, mert
rájövök újra, hogy elmegyünk. Hogy egyszer eljön a változás. Hogy egyszer
minden forma elmegy és megváltozik.
És hogy addig meg, hogyan használjuk a dolgokat,
hogyan bánunk egymással és hogyan bánhatnánk…
Szeretnünk kéne egymást addig is. Összejárni.
Nevetni. Örülni. Köszönni. Alkotni. Szeretni. Főzni, enni, szeretni. Szeretkezni.
Átölelni. Nevetni. Sírni a nevetéstől. Megpihenni, Simogatni. Mosolyogni
csendben. Hallgatni nagyokat.
Ehelyett teljesen mást teszünk.
Aggódunk, félünk, manipulálunk, kepesztünk,
szorongunk, félünk, nyomulunk, kompenzálunk, akarunk, sértődünk, haragszunk,
stb. Mennyi elpocsékolt perc és óra… Mennyi elpocsékolt és kárba veszett nap és
év!
És egyszer elmegyünk. Haraggal, el nem intézett
dolgokkal…
Itt vagyunk most. Most még tudnánk szeretni. Most
még tudnánk nevetni, ma. Hálásnak lenni, hogy élünk. Ennek a barátomnak x5-ös
bmv - je volt és harag a szívében. És most elvitte az általa termelt rák. Van
egy másik barátom, akinek szívműtétje volt és milliárdjai… De akár hányszor hívom, nem hív vissza, és ő
sosem keres. Elfoglalt. Még több pénzt akar keresni, meg ünnepel, meg másokkal
van, családjával. Az ok.
De nem szabad elfeledkeznünk a többi barátról sem, a
társakról, azokról, akik itt vannak még.
Szeretet. Szív. Megbocsájtás. Hála. Hála mindenért.
Hála hogy vagyunk, hogy még élünk. Hála,
hogy egészségesek vagyunk. Vagy ha nem vagyunk azok, akkor hála legalább, hogy
élünk… Hála!
Megbecsülés.
Olyan jó itt. Olyan széppé
tehetjük. De együtt… nem külön. De külön kell rájöjjünk és felébrednünk ahhoz,
hogy együtt tegyünk.
És hogy együtt öleljünk. Isten áldjon Barátom… Szeretlek. Örülök, hogy
itt voltál, köszönöm!
Remélem ízlett a kínai… Ölellek. Áldást utadra,
találkozunk majd…
Békélj addig is.. szeretlek, Iván.”
