2018. június 5., kedd

AKIKET ISTEN KIHÍVOTT CSATÁRA II. Kiadás !


Akiket Isten kihívott csatára  II. kiadása!

„Magyarország lakosságát a II. Világháború csapásai közül legnagyobb mértékben a hadifogság sújtotta. Hatszázezer körüli azok száma, akik szovjet fogságba vetettek, s majdnem feleannyit zártak a nyugati hatalmak táborokba. Kétszázezeren haltak meg a drótkerítések mögött, vagy még mielőtt odaértek volna…” 
A hadifogságról legtöbbet, leghitelesebben azok tudnak, tudtak, akik hazatértek…
„Hisszük, hogy minden visszaemlékezés érdemes arra, hogy megismerhesse a magyarság.”

„A kötet térképei elsősorban az azonosítható táborok helyét mutatják be, de több láger elhelyezése vár még pontosításra keleten és nyugaton egyaránt.”

Zsitvai József, a férjem a kassai Polgári Fiúiskolába járt, (1939-43) Innen hurcolták el sokad magával Németországba, ahol légvédelmi tüzérnek képezték ki őket, a Gyerekeket! Másfél évi nyugati hadifogság után térhetett haza. Itthon ünnepelte meg 18. születésnapját. - írta visszaemlékezésében. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése